A japán Henry Ford

Soichiro Honda

Soichiro Honda már huszonkét éves korában saját javítóműhelyt nyitott, élete végére pedig biztosította halhatatlanságát. Nem túlzás őt a japán Henry Fordként emlegetni, mindig nyitott volt a technikai újításokra és nagy érdeme volt abban, hogy Japánban az emberek kerékpárról motorra, majd személyautóra váltottak. Ötleteivel, merész fejlesztéseivel átalakította Japánt, nem mellesleg pedig vagyonos ember is lett – pedig soha nem mérlegelte, hogy egy lépése üzletileg kifizetődik-e, egyszerűen csak járműveket alkotott.

Az 1906-ban született legendás konstruktőr és üzletember édesapja szerény kerékpárjavító műhelyében nőtt fel és már gyermekként beleszeretett a mechanika művészetébe. Nyolcéves volt, amikor Japánba is eljutott az Amerikában gyártott Ford T-modell híre. Ettől kezdve rajongott az autókért, a kerékpárok pedig egyre kevésbé érdekelték. Az automobilok akkoriban rejtélyes, misztikus, összetett és nagyon izgalmas szerkezeteknek tűntek, ő azonban többet tudott róluk, mint bármelyik hasonló korú fiú a városban.

A lobogó szellemű alkotó

Szokás azt mondani, hogy a huszonegyedik században borzasztóan felgyorsult a technikai fejlődés. A huszadik század elején is hasonló iramú technológiai forradalom zajlott és Soichiro Honda akkoriban egyenértékű volt egy manapság kincset érő számítástechnikai szakemberrel. Honda „programokat írt”, vagyis fejlesztő munkát végzett. Az elemi iskola elvégzése után, tizenöt éves korában egy nívós autószerelő műhelyben kezdett dolgozni. Nagyon sok gyakorlati ismeretet gyűjtött, huszonkét évesen önállósította magát és saját vállalkozást indított. Már akkoriban saját autókat akart, olyanokat, amelyek gyorsabbak mindenki másénál. Persze ez nem ment egyik napról a másikra, évtizedekig kellett még várnia az áhított eredményre.
Több tucatnyi alkalmazottat foglalkoztatott, például dugattyúgyűrűket szállított a hadseregnek. Mivel jól menő vállalkozása lehetővé tette, hogy szenvedélyének éljen, autóversenyzésbe kezdett.

Csattanás százhúsznál

Az autóversenyzést nagyon komolyan vette, közben pedig folyamatosan azon törte a fejét, hogy tehetné jobbá gépeit. Fémből készült kerékküllő-rendszert alkotott, ezzel egy csapásra feleslegessé vált a faipari szakemberek munkája (ők gyártották ugyanis addig az autók küllőit, természetesen fából). A későbbiekben a hajtóművek takarékosabbá tételét tűzte ki célul. Ugyan a világ még az olajárrobbanások korszaka előtt állt, azonban akkor is fontos volt, hogy egy motor működtetése gazdaságos legyen, egyszersmind teljesítménye is növekedjen. Honda 1947-re alkotta meg a formája alapján „Kéménymotornak” nevezett alkotását, ami azonban nem hozta el neki a várt sikert, soha nem került sorozatgyártásba. Azt is mondhatjuk, hogy a feltaláló más zsenikhez hasonlóan megelőzte korát. Egy későbbi találmánya már telitalálatnak bizonyult. Ez volt a változó szelepvezérlés, amelynek révén a motor a pillanatnyi teljesítményigényhez szükséges mértékű – több, vagy kevesebb - üzemanyagot használt fel.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2017. áprilisi számában olvasható.