Az élő legenda

Stirling Moss

Kevésen múlt, hogy a legendás autóversenyző nem fogorvosként élt és munkálkodott, hiszen édesapja erre a pályára szánta őt. Dacos akarattal azonban másfelé kormányozta életét, már gyermekkorában is versenyautóra gyűjtött, később pedig elképesztő sikereket aratott a motorsportban. Ugyan nem lett világbajnok, de ezt a fogyatékosságot is megbocsátjuk neki, hiszen második helyezésének körülményei a legnagyobbak közé emelik.

 A még ma is élő legenda tetteivel és teljesítményével érte el hírnevét, nem az utókor emelte azzá, annak még nincsen keresnivalója életműve körül. Stílusos, egyedülálló módon hagyta, hogy ne legyen belőle a Forma-1 bajnoka. Hogyan? Ez az ő nagy története: a legnagyobb riválisának számító, Ferrarit hajtó Mike Hawthornnal szemben olyan sportszerű gesztust gyakorolt, amelynek eredményeként a nagy ellenfelet az 1958-ban a Portugál Nagydíj utolsó körében gyakorlatilag hozzásegítette a világbajnoki címhez. Tisztában volt vele, hogy nem állhatnak ketten a dobogó tetején és ennek ellenére engedett. A brit versenyző óriás tavaly ősszel töltötte be nyolcvanhetedik életévét.

A sorsfordító ajándék

Rekordjai között keresgélhetnénk a legkiemelkedőbbet, azonban nehéz dolgunk lesz. Ha mindössze csak egy műfajban versenyzett volna, a statisztika kisegíthetne minket, de ő sportolói karrierje során számos pályán, számtalan autókategóriában kipróbálta magát. Megvolt benne ugyanis az univerzális tehetség, hogy egyszerre sok sportágban is emlékezeteset alkosson.
Vajon hogyan került a versenypályák közelébe? Egyszerre érkezett messziről és közelről. Fogorvos édesapja, sőt édesanyja is belekóstolt az autóversenyzésbe, mindketten szenvedélyesen rajongtak mindenért, aminek kereke van és gyorsan gurul. Ettől függetlenül azt szerették volna, ha gyermekük is csak hobbiként tekintene a motorsportra és egyébként a fogorvosi hivatást választaná. De elkövették azt a hibát, hogy kilencéves korában vásároltak neki egy küllőkerekes, kétüléses kisautót, egy Austin Sevent. Mivel 1938-ban még alig-alig volt autóforgalom, illetve a vezetői engedélyeket sem kérték minden sarkon, így engedték, hogy gyermekük a házuk környékén autókázzon.

Aspen helyett BMW

Az idősebb Mossnak kiválóan bejáratott fogorvosi praxisa és emberközpontú felfogása volt. Azt tartotta, hogy a szegényeket is megilleti a gyógyítás, így kis összegekért vállalta a kezelésüket. Természetesen mindig nagyon sok beteg várakozott a rendeléseire, ő pedig azt tervezte, hogy praxisát egyszer majd fia örökli. A kis Stirling azonban másként gondolta, a biztos fogorvosi megélhetés nem vonzotta. Bár nem tanult rosszul, az orvosi egyetemhez kiemelkedő tudás kellett volna. Szülei mindent megpróbáltak, még egyetemi előkészítőbe is beíratták, de az sem segített. Fiuk akkoriban célt váltott és már a vendéglátóiparba készült. Pincér, illetve recepciós szeretett volna lenni. Ugye, milyen távol járt még attól, hogy világhírű sportoló legyen?
Mivel akkoriban már a forgalomban is vezethetett, vásárolt magának egy háromkerekű Morgant, aztán egy még erősebb gépet, egy MG-t.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2017. márciusi számában olvasható.