A stílusérzék „ékes” bizonyítéka

Porsche 924

Harm Lagaay alaposan felforgatta a Porsche életét. A cégnél ugyanis enyhén szólva sem volt megszokott, hogy a motort az orrba szerelik, ráadásul az erősen lejtő motorháztető és az ék-szerű kialakítás miatt az erőforrás elhelyezése sem volt egyszerű. Ám a dizájner a 924-es megoldásainál komolyabb feladattal is megbirkózott a későbbiekben, immáron a BMW-nél: ez volt a semmiből előtűnő ajtó. 

A fotóinkon látható 924-es Porschét Tóth Barnabás Nápoly közelében vásárolta, ahol egy hagyaték részét képezte.
- Az autóban mindösszesen 31 ezer kilométer van, a belső teret maga Vasarely tervezte – büszkélkedett a tulajdonos.
– A jármű korábbi gazdájának szállítmányozási cége volt, az pedig nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon kímélte a járművet. A szivattyún, gyújtáson, fényezésen kellett csak dolgozni, de komolyabb gondok nem voltak a kocsival. Olyan, mintha új lenne - pedig 1982-ben gyártották -, a megjelenése és a teljesítménye semmi kívánnivalót nem hagy. Ha nem így lenne, az se lenne baj, a Porschék nagy előnye ugyanis az, hogy mindent lehet hozzájuk kapni. Nálam nem megy bele sok kilométer, ugyanis a találkozókra nem ezt az autót viszem, erre a célra van egy még öregebb Porschém. Utóbbi igazán a szívem csücske, e 924-est el is fogom adni, 3,6 millió forintért hirdettem meg – tudtuk meg a tulajdonostól.

A lapok kritizálták, a vásárlók szerették

A 924-es típust 1976 és 1988 között árulta a Porsche. Kicsivel korábban tervezték nála a szintén vízhűtéses és orrmotoros 928-as GT-t is, mégis, a 924-es előbb került sorozatgyártásba. Ez volt egyébként az első olyan Porsche, amelyet automata váltóval is kínáltak.
A hivatalos bemutatóra 1975-ben került sor, és ahogyan számítani lehetett rá, a vérbeli rajongók kritikus véleményeket fogalmaztak meg vele szemben. Középszerűnek tartották a megjelenését, lázadoztak a „szentségtörő” orrmotor és a vízhűtés miatt, azonban az eladási adatok megcáfolták őket. A gépkocsiból ugyanis 150 ezernél is többet gyártottak, szép profitot termelt a cégnek.
A nagyon hasonló 944-est 1983-ban mutatták be az amerikai piacon, azzal a céllal, hogy átvegye a 924-es helyét, de a váltás nem ment könnyen, a 924-es gyártása egészen 1985-ig folytatódott, majd jött a 944-es motorjával ellátott 924S, amely 1988-ig húzta.

A Volkswagen megfutamodik

A 924-es eredetileg a Volkswagen és a Porsche közös projektje volt. A Vertriebsgesellschaft (VG) nevű vállalatot a két cég együttesen hozta létre, azzal a céllal, hogy a két társaság sportautóit hirdesse és árulja. A Volkswagen 425-ös projektként emlegette az autót, kínálatának zászlóshajójaként tekintett e típusra, míg a Porsche pusztán le akarta cserélni 914-esét egy újabb modellre. Abban az időben a Volkswagennek nem volt olyan, komolyabb kutatási és tervezési részlege, amely alkalmas lett volna sportautók fejlesztésére, ezért a Porsche látta el a fejlesztési feladatok nagy részét. Ezt egy hivatalos megállapodás is rögzítette, amely még a negyvenes években keletkezett.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2017. májusi számában olvasható.