A harmadik dobás

Jaguar XK150

A Jaguar a sportos autók piacán az XK sorozatával vetette meg a lábát. A kisméretű, ám erős motorral felszerelt, agilis járművek karrierje az 120-as sorozattal kezdődött, majd a 140-essel folytatódott, végül aztán a minden tekintetben felettük álló 150-es sorozatban teljesedett ki.

A német vetélytársakkal – a Mercedessel és a BMW-vel – szemben a britek sokáig a Jaguar XK140-es modelleket küldték harcba, azonban az ötvenes évek közepére már menthetetlenül elavult ez a vadmacska, eljött a továbblépés ideje. A nálánál sok tekintetben fejlettebb és modernebb külsejű XK150-es 1957-ben mutatkozott be és bár látszólag csak egy határozott fészlift zajlott le, a valóságban az XK140-es radikális átalakuláson ment át, míg XK150-es lett belőle.

Dió helyett bőr

A 150-esek háromféle karosszériaváltozatban készültek. A merevtetős kupé (FHC - Fixed Head Coupe) és a kabriolet (DHC – Drophead Coupe) két-három fő szállítására volt alkalmas. A kínálat legkisebbje, a roadster (OTS – Open Two Seater) ellenben csak kétszemélyes volt, mert még jelképes ülést sem kapott hátulra.
A 150-esek modern külsejüket az osztatlan, hajlított első szélvédőnek is köszönhették (a 140-es sorozat tagjai még középen osztott, sík üveglapokból szerkesztett szélvédővel rendelkeztek), illetve annak, hogy a korábban hangsúlyos, az autó oldalából kiemelkedő sárvédők immár a karosszériába simultak. Az ajtókat vékonyabbra tervezték a mérnökök, mégpedig azért, hogy az utastér kicsivel tágasabb lehessen. A 150-esek belterében már a bőr dominált, az ódon hangulatot árasztó, sportautóhoz kevésbé illő diófa burkolat a 140-esekkel együtt eltűnt.
Egy XK150-es vezetése néha küzdelmes, embert próbáló feladat volt, ugyanis a kormány – az elődmodellhez hasonlóan - semmilyen rásegítővel sem rendelkezett, azonban a fékek terén hatalmas előrelépés történt. A 150-esek már négy tárcsaféket kaptak, tehát nemcsak irgalmatlan tempót, de határozott megállást is várhatott tőlük a sofőr. Érdekes módon a gyártó biztosította annak lehetőségét, hogy a vásárlók kívánságuk szerint akár két tárcsával és két dobfékkel felszerelt 150-est rendeljenek.

És jött a válság

A motorház alatt kezdetben ugyanazt a 3442 köbcentiméteres, 190 lóerős sorhatos motort helyezték el, mint az XK140-esekben, azonban a kínálat gyorsan bővült, a csúcsán pedig a 3781 köbcentiméteres, három SU HD8 karburátorral etetett 265 lóerős erőmű trónolt.
Mire 1961-ben befejezték a gyártását – és felkészültek az E-type előállítására – már közel tízezer darab Jaguar XK150-es futott az utakon. A legkelendőbb a kupé volt, 4445 darab talált gazdára belőle, a kabrióból 2672 fogyott, míg a szűkös, kétüléses roadsterért 2265-en adtak pénzt.
Bata János különleges módon került a Jaguar XK150 tulajdonosok sorába. Évekkel ezelőtt egy spanyol megrendelő azzal bízta meg őt és cégét, a Bata Classicot, hogy restauráljanak számára néhány Jaguart. Az eredetileg Amerikában értékesített, fehérre fényezett és fekete bőrülésekkel felszerelt autó különösen rossz bőrben volt, ezért minden részével foglalkozni kellett.

A cikk folytatása a Veterán Garázs Magazin 2017. áprilisi számában olvasható.